Még el sem kezdődött a mérkőzés, de máris begyűrűzött a politika, hiszen a két csapat futballistái egy „No, War!” („Ne háborúzz!)" feliratú közös képre álltak össze, majd a Barcelona játékosai a kezdő sípszó előtt fél térdre ereszkedtek. Az UEFA illetékeseit nem befolyásolták az orosz-ukrán események, legalábbis abban az értelemben, hogy nem nyúltak bele az előzetes programba, hiszen a rangadót régi jó ismerősünk, az orosz Szergej Karaszjov és csapata vezette (a derék sípos fújta a sípot a 2016-os Európa-bajnokság Izland – Magyarország, valamint a 2020-as kontinensviadal Németország – Magyarország meccsén is…), valamint a Zenit is pályára léphetett a Real Betis otthonában.
S bár sokan féltették a Barcát, már a 8. percben vezetést szereztek a katalánok: egy egészen gyatrán elvégzett Insigne-szöglet után meglódultak a vendégek, Aubameyang passzával Adama Traoré lépett ki, még felborítani sem tudták, a támadást pedig a balhátvéd Jordi Alba fejezte be a gyengébbik, jobb lábával szerzett góllal.
Jelzésértékű: a legszebb Barca-időket idéző támadás mindössze 12 másodpercig tartott.
Maradt a spanyolok fölénye, és a 13. percben már 2-0-ra vezettek! Történt, hogy Ter Stegen kirúgása után Ferran Torreshez került a labda, aki gyönyörűen passzolt Frenkie de Jonghoz, aki káprázatos lövést eresztett kapura – szegény nápolyi kapusnak, Alex Meretnek földbe gyökerezett a lába, mozdulni sem tudott a lövésre…
Érdekesség:
a Napoli az olasz bajnokságban 26 mérkőzésen csupán 18 gólt kapott (a Serie A-ban a legkevesebbet), ebből is látszik, hogy a Barcelona azért – más kávéház…
A hazaiak nem adták föl (miért is adták volna?...), s egy kis VAR-ozás után a 23. percben büntetőhöz is jutott Luciano Spalletti együttese. Történt, hogy Osimhen ugrott ki a 16-os jobb oldali csücskénél, Ter Stegen rossz szokásához híven ütemtelenül futott ki, és bár véletlenül, de eltalálta a nigériai lábát. Kiderült, a tizenegyest sokkal jobban rúgja Lorenzo Insigne, mint a szögletet: magabiztos lövésével szépítettek a nápolyiak.
A remek mérkőzést igazán élvezte a mintegy 70 ezres publikum, rengeteg helyzet alakult ki mindkét oldalon, feltűnő volt, hogy a Valencia elleni bajnokin mesterhármast elérő Pierre Aubameyang ezúttal milyen nagy hibaszázalékkal játszik. Egyelőre…
Ezzel együtt a félidő végén valóságos kegyelemdöfést kaptak a hazaiak: Jordi Alba ezúttal előkészítőként tüsténkedett, labdáját Gerard Piqué (tudták, hogy a kitűnő védő harmadik neve Bernabéu???...) felpörgette magának, majd a hosszú sarokba lőtt.